you keep falling
Mondóka

" A zene a nagy egyesítő. Elképesztő erő. Olyasmi, ami még az olyanokban is közös lehet, akik mindenben, de mindenben különböznek. "

Hallgatsd meg az én kedvenc zenéimet!

 
Iránytű

 
Kedvencek


legeslegkedvencesebb*

Midó  Artist  Adlíz  Ildy  Tamee  Linda  Hd S5230 Szani

 
Zenedoboz
 
Kiskapu
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A világ az ilyen és itt vagy benne...

zsong a picsám

2010.03.15. 19:25, Márk

már nem bírok magammal. szegény többiek. mindenkinek vagy hatezerszer elmondom, hogy pénteken grenma koncertre repülünk. komolyan, el sem hiszem. annyira jó lesz élőben látni őket és az az érzés, hogy teli torokból énekelhetek, az amúgy is szar hangommal, és ez nem zavar szinte senkit sem!
még nem sokat hallottam a the Idoru együttesről, ma egy zenéjüket meghallgattam, eszméletlenűl tetszik és muszáj volt többet is letöltenem a youtuberól.

a mai ünneplésből nem vettem ki a részem. nem foglalkoztam vele, még a városi ünneplésen sem vettem részt. inkább itthon húztam a lóbört. pont most tanultam az iskolában, írtam belőle dolgozatot is. ennyi nekem épp elég volt! örültem annak, hogy legalább iskolába nem kell mennem, addig aludhattam ameddig akartam vagyis ameddig fel nem ébresztettek a reggeli készítésével.

mellesleg. izomlázam van. teljesen elfelejtettem, milyen érzés. vasárnap este édesapámnál rontottam a levegőt és az egész család beszált egy foci meccsbe. egészen sötétedésig rúgdaltuk a labdát, azután egy családi vacsora következett, ami kegyetlen módon jól esett.
nem mindenki hiszi el nekem, vagy teljesen hülyének néz, de ha ott vagyok, szellemileg 100%-ra feltöltődöm. annyi szeretet van ott, amivel nem minden nap találkozhat az ember. felbecsülhetetlen érzés. örülök neki, hogy részese lehetek ennek a körnek, mégha nem is teljesen, de ha egy kis részt kapok belőle, mér jól járok.

és most megyek filmet nézni. a tv műsorok nem nyerték el a tetszésem így muszáj valamit beiktatni. de néznék hannibált, de a sok eszemmel megint elfelejtettem elhozni a Krisztiántól. maradok, akkor a good will hunting-nál. aludjátok ki magatokat, holnap már kezdődik a diákélet teljes gőzzel!

Kb. 1-2 óra munka

2010.03.09. 19:37, Márk

Ezzel indúlt itthon a napom. Így fogadtak, segíteni kellene, kb. 1-2 óra. Rendben. Bár nem repestem az örömtől, hisz, akkor értem haza és olyankor első a kaja vagy a facebook. De nem baj, doldozott bennem a méreg, elég rendesen. (ahogy szokott)

Gondolkodtam. Vajon beleszámolták e azt, hogy én csinálom?! A végén kiderűlt, hogy nem! Az a munka majdnem 3 óra volt és így sem fejeztem be! :D Én megmondtam már nekik egyszer!
ÉN NEM A FIZIKAI MUNKÁRA SZÜLETTEM! Ezt ma rendesen be is bizonyítottam... :) (adná ISTEN, hogy igazam legyen)

Tiszta büszke voltam magamra. Történelem dolgozat. Szabadságharc, téli hadjárat. Már ez egy jó kezdés volt. Kaptunk egy A4-es méretű lapot és a kis betűimmel, amik olykor hatalmasak, teleírtam. Dolgozat után megnéztem a füzetemet és mindent helyesen írtam le. (remélem, hogy az évszámok is stimmel)
Ezzel is probléma van. Nálam ezek a dolgok fordítva működnek. Ha úgy érzem marha jól sikerűlt a dolgozatom, akkor biztos csalódok és karó. Ha pedig úgy érzem, hogy szarabb a szarnál is, akkor meg jó jegyet kapok... Hmmm

Annyit olvastam már erről a könyről. Gondoltam, ha már ennyien elolvasták, én miért ne?! J. D. Salinger- Zabhegyező. Muszáj volt, bocs. Kb. 30 oldalt olvastam (még csak) belőle, idáig nem nagy szám. Bár, ki tudja, lehet, hogy lesz benne valami egyedi dolog is, amiért mondhatom:
- Igen! Ez egy jó könyv volt, meg minden!

Túl vagyunk végre a szalagavatón. Pénteken délután 4 órakor volt a főpróba. A legelső műsorszámunkban szerepelek és persze, hogy én mondok szöveget! Összesen 4 db kibaszott nyúlfarknyi mondatot kaptam. Ebből a főpróbán kihagytam kettőt és a maradék két mondatot is felcseréltem. Erre kaptak anyámék is jegyet! Persze, ők tudták a szövegemet és így elég érdekes volt... xD Szombaton minden rendben volt, semmit sem rontottam el.

Boldog emlék

2010.03.03. 18:27, Márk

Eszembe jutott valami, ami már réges régen történt...
Pont most tettem le a könyvet (Dallos Sándor- A nap szerelmese). Volt benne egy rész, ami hasonló képpen történt velem is.

A könyvben Miksa elkezdi festeni első feszületét. Igaz másolta, de mégis érezte, hogy az a saját munkája. Igaz, volt benne egy kis kétség, egy kis félsz, hogy mit szól hozzá a mester. Pár óra múlva kész lett. Csodálva nézi kezének munkáját és sírva fakadt...
Sír és csak sír. Mestere megpillantotta a festményt, csodálva nézi, ez csodálatos.

Veleme ez oly módon történt meg, hogy még alsó tagozatban jártam karatéra. Keresztanyám oktatott mindenkit. Ez azért volt jó, mert még nem értem el a kórhatárt, mégis járhattam.
Első vizsgán voltam, hogy megkapjam a fehér övemet. És sikerűlt. Hallottam, ahogy mondják a nevemet és azon nyomban sírva fakadtam. Ez így elevenen ég bennem! A többiek nem értették, hogy mi a bajom, de a keresztanyám tudta, miről van szó... :)

Én készűltem fel, elmentem, megcsináltam, ráadásúl tökéletesen. Fantasztikus érzés volt. Még mindig mosolyogva gondolok vissza rá.
*ez egy kis meleg emlék

Johnny Christ

2010.03.02. 20:08, Márk

Hétvégén beszereztem fekete hajfestéket. Vasárnap meg is csináltattam... Tudjátok néha szeretek extra, egyedi lenni vagy teljesen más, mint a többi átlag.
Hétfőn szereztem még hajnyírót is. Két oldalt és hátúl szinte nullán van. Fejtetőn meghagytam és azt festettem be!

Mint itt:
Johnny Christ___Avenged SevenfoldVolt ám iskolában utánnam kiabálás, hogy nézel ki? milyen a hajad? pfúj! Olyankor szemrebbenés nélkül mentem tovább és vigyorogtam, magamban röhögtem. :) Persze, volt akinek elnyerte a tetszését. Belőlük kevesebb volt.
Mondtam már néhány emberkének. Nem a kedvetekért festettem be és vágattam le. Magam kedvéért és nekem tetszik... És az a lényeg!!! Fosok a többi szájába!

Faszán indítottam a napot. Pont akkor értem be, amikor a tanár is jött órára. Belépek a terembe, egy lélek jött el még rajtam kívűl emelt matekra. Nem egyszerű 7:10kor matekozni...

Második óra, kellemes irodalom óra lett volna. De nem az lett! Jött a csaj, és felpróbáltatta velünk a szombati ruhánkat. Itt sem tanultunk. Minek is? Ebbe az osztályba szuperképességű tanulok járnak! (ahogy ofő mondaná)
Elsétáltunk a sportcsarnokba próbálni a Szalagavatóra. 3 órát próbáltunk, majd visszamentünk töri órára. Egy óra múlva ismét vissza a csarnokba. 10 percet voltunk ott. Hála Istennek hazaengedtek minket. De du. 1 órára visszakellett menni és fél4-ig megint próbáltunk. Mozgalmas, de unalmas napom/napunk volt. (mint mindig)

Hazaértem bekajáltam. Leültem a gép elé és Marilyn Manson klippeket töltöttem le. Számszerint 4-et ( mOBSCENE_ The Dope Show_ The Beautiful People_ The Fight Song) Számomra nem egyszerűek... :) De szeretem a zenéit. :$

Elkalandozva

2010.02.24. 19:36, Márk

Ezen a héten rengeteget gondolkoztam, olyankor, amikor illendő lett volna odafigyelni.
Annyira bennem van már az írhatnék(megint!), ötletek vannak, csak időm és helyem nincs hozzájuk... Időm? Tanulok, eszek- iszok és már itt az este. Örülök, hogy egy kicsit a gép előtt tudok ülni. Helyem? Ebben a kis viskóban? Amikor sosincs nyugtom, mindig legyeskedik valaki körülöttem?! Nem lehet... Nem akarom egyenlőre, hogy bárki is láthassa, amit írok.

Annyira kell már nekem egy saját zug, ahova elbújhatok, messze a világ zajaitól és csak én vagyok. Senki más!
Baszki!

Minden nap, reggelenként felveszek egy maszkot és egész nap viselem... Lefekszem és végre. Erre vártam egész nap, egész életemben, hogy levehessem az álarcot. Azzal a tudattal, hogy utánna jobb lesz. De nem. Egyáltalán nem! 

Ma végre beszélgettem anyámmal egy kicsit. Itthoni dolgokról! Pár percet, de épp eleget, mert ha ott maradtam volna még, biztos összeveszünk... Rengeteg dolog van amiben nem értünk szót. Másképp gondolkoznak, de nagyon. Számomra olykor ez felfoghatatlan, muszáj emésztőbe dobni. Másképp nem megy!
Nem akarok részletekbe menni, mert ki tudja, hogy ki olvassa el.

Holnap Ady Endréből írunk egy, két órás fogalmazást. Címeket most nem kaptunk, szóval mindent átkellet ismét nézni. Szereteném, ha szerelmi életéről és költészetéről írhatnék.
Három év alatt egy rohadt költő sem fogott meg ennyire. De Ady. Ady számomra fantasztikus költő, személyiség. Versei csodásak, élete különleges és nem éppen habostorta.

Hétvégén ismét meglátogatom a Mező utcát. Viszem a könyvet is, amit olvasok. Meghozza a kedvem az írásoz. Nem éppen mai regény és pont ez a jó benne! 1969-es a könyv, egy kissé megviselt állapotban van, de eszméletlen.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |